Nyolc kiváló fiatal gyermekorvos kapta a K&H gyógyvarázs 20 éves jubileuma alkalmából létrehozott K&H jövő gyógyítói díjat.
A Magyar Gyermekorvosok Társaságának (MGYT) éves szakmai elismeréseit a szervezet nagygyűlésén vehették át a kitüntetettek.
Csaknem száz éve töltünk be meghatározó szerepet az orvoslásban – hangsúlyozta dr. Gárdos László, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke.
Egészséges kisfiút hagytak a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti, központi telephelyének főbejárata előtt.
Július 24-től szeptember elsejéig nem lesz ügyelet a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház csecsemő- és gyermekosztályán, valamint a szülészeten.
Több mint 121 ezer gyermek gyógyulását segítette eddig a magyar vadásztársadalom a jótékonysági vadászatokon befolyt adományokból.
A mosonmagyaróvári kórház szakmai portfóliója nem változik, így továbbra is lesz szülészet, közölte a Kisalföld nyomán a Weborvos.
Nem zárják be, de hétvégeken megszűnik egy sor ellátás a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban – szúrta ki az intézmény honlapján a 24.hu.
Meddig folytatódhat még az egészségügyi szolgáltatások leépítése a munkaerőhiány miatt, és mit éreznek ebből a betegek? A hvg.hu cikke.
A K&H gyógyvarázs programban a mindennapi ellátáshoz szükséges műszereket is kapnak a gyermekegészségügyi intézmények.
Ha egyetlen egészséges növényi olajat kellene megnevezni, a többség valószínűleg az olívaolajat említené. De mitől különleges – ha egyáltalán az – az olívaolaj?